Nesze neked Magyar Mezőgazdaság!

Dátum: 2022-10-10 11:27

S a kertészetre ez még inkább vonatkozik. Termelőkkel beszélve rácsodálkozom, hogy mennyire nem követik a világ eseményeit s hüledeznek a műtrágya, a fólia a növényvédő szer árán.

Elismerem, hogy az a termelő, aki tavaly, vagy az év elején vett műtrágyát, növényvédő szert az csak a legközelebbi vásárlási szándékakor szembesül azzal a megdöbbentő áremelkedéssel, ami ebben az évben végbement. A műtrágyák ára már az elmúlt évben meredeken elkezdett emelkedni, az egy évvel korábbi árakhoz képest pedig háromszoros áron lehet jelenleg megvásárolni. S mostanra kezdenek csak azok a termelői hangok elhallgatni, hogy lesz ez még olcsóbb is. A szántóföldi műtrágya árak elérték azt a szintet, hogy már a termelők jelentős része nem, vagy jóval kevesebbet kíván kijuttatni. A speciális műtrágyák és lombtrágyák áremelkedése fáziskéséssel, de szintén lekövette az áremelkedést. Mint lombtrágya gyártó én is megdöbbenve tapasztaltam, hogy van olyan alapanyag, ami egy év alatt 660%-kal kerül többe. De gyakorlatilag az összes alapanyag ára drasztikus mértékben emelkedett. A növényvédő szerek az év elején mérsékelten, majd az év során a legtöbb gyártó további 2-3 áremelést hajtott végre. S azok a termelők, akik közben nem vásároltak az adott termékből most megdöbbenve szembesülnek az új árakkal. S joggal kérdezheti mindenki, hogy na de mégis mitől. S ezt két-három tényező gerjeszti. Az egyik, hogy a világban az alapanyagok ára nagyon soknál drasztikusan drágább lett, a másik, hogy a műtrágya-növényvédő szer gyártás energia igényes folyamat, s a harmadik hogyha az előző kettő nem lenne elég a magyar forint mélyrepülése. Az Euró egy év alatt 15%-ot erősödött a forinthoz képest, a dollár pedig 35%-ot. A bejegyzés írásakor az EUR éppen 425,06, a USD 436,95. A gyártók, akik a világpiacon kereskednek és működnek egyértelműen a saját devizájukban szeretnék az áruellenértékét, és az azon realizált hasznukat is megkeresni, s nem érdekli őket sem a forint árfolyama, sem a magyar termelők jóléte. S a legtöbb nagy gyártónak szomorú, de tény, hogy édes mindegy, hogy elad, vagy sem Magyarországra. Mi ugyan szeretjük azt hinni, hogy ez nem így van, de nézzünk szembe a tényekkel. Amennyiben a gyártók nem tudják, vagy csak kisebb haszonnal tudnák eladni a termékeiket Magyarországon, akkor nem ide fogják hozni, hanem azokba az országokba, ahol a fizetőképes kereslet a magasabb áron történő értékesítést megengedi. Megszűnt az árubőség, s ez jövőre fog igazán érződni amikor a termelők az általuk megszokott terméket nem tudják a kereskedőktől megvásárolni, s még helyettesítő termék sem biztos, hogy lesz, főleg a későn ébredőknek. Felértékelődik az előre gondolkodás és a készletre történő időbeli vásárlás. Mint növényvédő szer nagykereskedő már tapasztalom, hogy a gyártók nem tudnak, vagy nem akarnak bennünket kiszolgálni. A kommunikáció az, hogy nincsen, de ez mögött akár az is meghúzódhat, hogy jövőre újabb drasztikus áremelés fog bekövetkezni. S itt jelentkezik egy újabb probléma, mind a termelők, mind a kereskedők részéről, hogyha meg is tudná venni, mert fizikailag van, akkor azt miből. Hiszen csak kevesen tudják megengedni maguknak, hogy egy egész év teljes input anyagát előre megfinanszírozzák.

S termelői oldalról itt egy jogos elvárás. Addig amíg a szántóföldi termények áremelkedése fedezte az input áremelkedéseit, addig a kertészeti termékek áremelkedése messze elmaradt ettől. S ennek itt nincs vége. Ha jövőre a zöldség-gyümölcs áremelkedés nem lesz drasztikus, akkor rengetegen abba fogják hagyni, mert egyszerűen nem jön ki a matek. Műtrágya áremelkedés 300-400%, növényvédő szer áremelkedés 20-50%, gázolaj a talajmegmunkáláshoz várhatóan az ár sapka eltörlésével 150%. Szállítási költségek csak az üzemanyag árváltozásból szintén 150%, - a társas vállalkozásoknak már most is annyi-. S itt van a következő nagy tétel, az áram ára. Ami 30-35 Ft-ról a kis termelőknél, kis felhasználóknál 70 Ft-ra, míg a nagyoknál, nagy termelőknél 357 Ft-ra is megemelkedhet. Konkrét szám az egyik zákányszéki termelőnél ennyire emelték az áram árát év közben öntözési szezonban. Az infláció elérte a 20 %-ot, a munkások jogosan szeretnének több pénzt a munkájukért, hogy az életszínvonaluk ne csökkenjen drasztikusan. S akkor a termelőnek marad a kockázat, hogy mit termeljen, invesztáljon be, s a végén majd eladja talán valahova, s csak ekkor derül ki, hogy eredményes, jövedelmező volt a termelése, vagy veszteséges, esetleg nullás, csak sikerült jól elfáradni. Csökken a műtrágya felhasználás, akár drasztikusan is emelkedhet az öntözés költsége, s ez a legtöbb termelő esetén ezen költségek visszafogásával fognak reagálni. Csökkenő tápanyag ellátás, csökkenő öntözés, egyenlő kisebb termésmennyiség, az is várhatóan gyengébb minőségben. Végeredmény= veszteséges gazdálkodás. Megoldás csak maximális szakértelemmel történő termelés, költségre is figyelemmel lévő szakértő alkalmazása, melyből hiány van, s szoros költségfigyelés. Egy szomorú számsor. A termelőtől a hónapos retket csomózva megvette a felvásárló 95 Ft-ért csomóját. Ez a retek a multi eladási ponton megjelent 495 Ft-ért. A kockázat és a termelési költség a termelőé, amiért kap 40 nap múlva 95 Ft-ot. A 495 Ft eladási árból a magyar államé 133,65 Ft, az eladási ár Áfa tartalma. Ha ezt levonjuk, akkor is marad 361,35 Ft. Feltételezve azt, hogy ezen a zöldség felvásárlással foglalkozó kereskedő és a multi eladási lánc 50-50%-ban osztozik akkor is 180,675 Ft/szereplő.

Nincs itt valami nagyon-nagyon elszabva? Termelő 95 Ft, felvásárló 180,675 Ft, multi bolthálózat 180,675 Ft, Magyar állam 133,65 Ft.

Ki, meddig fog így termelni? Ébresztő!!!

A cikk írásának befejezésekor az EUR 426,75, a dollár 440,29 Ezek az árak forintban az összes input anyag árát természetesen felfelé mozdítják.

Knipf Róbert

Repce tápanyagelellátási technológia
Rosier műtrágya család
Fosfitex
Zöldségnövnyek hiánybetegségei... könyv
Zöldségnövnyek hiánybetegségei... könyv